Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
A KSH friss adatai szerint 2024-ben a keringési betegségek és daganatok együttesen 92 ezer halálesetet okoztak – miközben a háziorvosok száma zuhan, a kórházi ápolás pedig elhúzódik. A betegek sorsa regionális szakadékokban ragad.
Szerző(k): Koncsek RitaAz idei év végére szakértői becslések szerint 100 milliárd forint tartozást halmozhatnak fel a kórházak. Rádai Tamás, az ETOSZ igazgatója úgy véli, akkor lesz változás, ha nagyobb prioritást kap az egészségügy. Rásky László, az OSZ főtitkára pedig még év vége előtti adósságrendezést sürget.
Szerző(k): Koncsek RitaMagyarországon ma már több mint 250 ezer ember él demenciával. A betegek jelentős része rejtve marad, az ellátórendszer túlterhelt, és az ápolás költségei a családokat is anyagilag tönkre tehetik, hangzott el az AIPM konferenciáján.
Szerző(k): Koncsek RitaIdén 150 milliárd forint többlet jutott az egészségügynek, de az adósság még mindig magas, és sok intézmény nem tudja tartani a költségvetési limitet. Az ösztönző finanszírozásokkal például Szegeden csökkentek a várólisták, míg Heves vármegyében az intézmények együttműködése javította a betegek ellátását.
Szerző(k): Koncsek RitaA paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Szerző(k): Koncsek RitaDecember 1-je az AIDS elleni küzdelem világnapja, de a szakértők szerint a veszély ma is valós: itthon évente két-háromszáz új HIV-fertőzöttet találnak, sokan pedig úgy élnek a vírussal, hogy nem is tudnak róla. A szűrési hajlandóság alacsony, miközben a későn felismert betegség már nem gyógyítható.
Szerző(k): Koncsek RitaTovább fogy a magyar októberben 5979 születésre, 10 333 haláleset jutott, Magyarország termékenységi rátája pedig 1,31-re zuhant. Az MKT webináriumán arra hívták fel a figyelmet, hogy paradigmaváltásra van szükség. Az felhalmozást meg kell állítani, a több gyermek jelenti a jövő, ami a nyugdíjrendszerünk szempontjából is fontos.
Szerző(k): Koncsek RitaA humánerőforrás gondok mellett az edukáció fontosságát, a holisztikus szemléletet a prevenciók terén, a mesterséges intelligencia jó használatát tartja többek között a hazai egészségügy legnagyobb kihívásainak Ficzere Andrea. Az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójának az elmúlt hetekben jelent meg egy könyve, amiben az egyén felelősségéről és a jövő kórházáról is ír. Interjú.
Szerző(k): Koncsek RitaA tüdőrák vezető halálok Magyarországon, ugyanakkor már látszik a fény az alagút végén. Egy friss kutatás adatai szerint 2011 és 2019 között a 40–59 éves magyar férfiak körében a tüdőrák előfordulása mintegy 50 százalékkal csökkent. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke pedig azt hangsúlyozta, modernebb mintavételi eszközökre van szükség, hogy még jobb eredménnyel tudják diagnosztizálni az elváltozásokat.
Szerző(k): Koncsek Rita